KEDVES LEENDŐ TÁMOGATÓ!
Nem kevesebbre hívlak Téged, mint arra, hogy együtt egy megtartó és támogató közösséget hozzunk létre, amely egy mindannyiunk számára fontos ügy érdekében tevékenykedik. Mindannyiunk számára fontos, ugyanis a pedagógusok általános társadalmi helyzete közügy, amiben különböző mértékben ugyan, de a legtöbben érintettek vagyunk.
Vagy azért, mert gyermekünk iskolába jár, vagy azért, mert néhány év múlva járni fog, vagy azért, mert ismerősünk, rokonunk pedagógusként dolgozik.
Esetleg azért, mert belátjuk, hogy egy társadalom akkor nyugszik stabil alapokon, ha az oktatásügy rendben van, s ezen belül a tanárok, akik a jövő nemzedékét nevelik, oktatják, jól vannak.
Mindannyian különbözünk egymástól, s ez így van jól. Mások az erőforrásaink és mások a lehetőségeink, de fontos felismernünk, hogy mindannyiunknak vannak erőforrásai és vannak lehetőségei, melyeket a számunkra fontos ügyek szolgálatába tudunk állítani! Ha pedig ez megtörténik, ráadásul úgy, hogy többen állunk egyazon ügy mögé, az érték, ami létrejön, elsöprő erejű tud lenni.
Számomra a tanárok mentális egészségének megőrzése, támogatása ilyen ügy. Tisztában vagyok vele, hogy az erőforrásaim és lehetőségeim által nem minden problémára tudok megoldást kínálni, de mivel nyitott szívvel és elhivatottsággal teszem a dolgom, hiszek benne, hogy ebben a fontos kérdésben végre elmozdulás történhet.
HOGYAN SEGÍTEK?
Támogatási alap
Minden megrendelés végösszegének 10%-a automatikusan a Támogatási Alapba kerül.
Személyre szabott segítség
A coaching folyamat technikai részletei az ügyfél igényei szerint változhatnak.
Biztonságosan alkalmazható, egyszerű relaxációs technikákat is taníthatok az erre nyitott klienseimnek.
Becsületkasszás szolgáltatások
A saját finanszírozással hozzám érkező tanárok a lehetőségeiknek megfelelően határozhatják meg a szolgáltatásaim díját.
Összeköttetés biztosítása
Kapcsolatot teremtek a támogatók és a pedagógusok között, hogy a megfelelő segítség a megfelelő helyre érkezhessen meg.
Ingyenes anyagok
Ingyenes, gyakorlati anyagok szülőknek, pedagógusoknak.
Hamarosan…
HOGYAN SEGÍTHETSZ?
Termékeimet a sokszínűség jegyében alakítottam ki, azzal a céllal, hogy minél több lehetőséget biztosítsak arra, hogy téged is a támogatók közt köszönthesselek, s ezáltal a szolgáltatásom minél több tanárhoz eljuthasson.
A coaching alkalmak és csomagok megvásárlása konkrét pedagógusok, intézmények, vagy akár saját magad számára jelenthet hasznos hozzájárulást, míg a támogatói jegyek a Támogatási Alap bővítését teszik lehetővé.
Válaszd azt, amire úgy érzed, a környezetednek a leginkább szüksége van, vagy éppen azt, amire lehetőséged nyílik!
Minden apró lépés számít, akár egy megosztással is sokat segíthetsz!
- Ha coaching alkalmat vagy folyamatot vásárolsz, és azt konkrét személynek vagy intézménynek szánod, akkor a megrendelés után e-mailben egy ajándékutalványt küldök neked, amelyet, ha szeretnél, átadhatsz a pedagógusnak vagy az intézménynek. Ez természetesen nem kötelező, amit viszont mindenképpen tudniuk kell, az az utalványon szereplő sorszám, ugyanis csak annak segítségével kezdhetik meg velem a közös munkát az utalvány kiállítási dátumától számított fél éven belül.
- Ha saját magad számára vásárolnál önismereti énidőt, javaslom, hogy először jelentkezz be hozzám egy ingyenes konzultációra, ahol segíthetek kiválasztani a számodra legoptimálisabb termékem. Ne feledd, a Támogatási Alap segítségével megrendelésed 10%-val így is a pedagógusokat támogatod!
- Ha nem személyre szólóan szeretnél támogatást nyújtani, vagy csak kisebb összeg áll rendelkezésedre erre a célra, a támogatói jegyek megvásárlásával tudsz segíteni.
- Ha szeretnéd, átruházhatod rám a kapcsolatfelvételt. Ha például adott iskolának szeretnél segíteni, megbízhatsz engem azzal, hogy keressem fel az intézményt, s egyeztessem velük én a részleteket. Az utalvány sikeres beváltásáról pedig később szívesen tájékoztatlak téged.
- A közeljövőben a támogatói jegyek segítségével konkrét iskolák számára is lehetőség nyílik majd gyűjtést szervezni, s az adott iskolához tartozó egyenlegről a honlapon egy zárt, regisztációhoz kötött felületen keresztül tudtok majd tájékozódni. Az ehhez szükséges fejlesztések és a részletek kidolgozása jelenleg is zajlik.
TÁMOGASS TE IS!
Ha felkeltette az érdeklődésed valamelyik lehetőség, az alábbi gombra kattintva megnézheted az aktuális terméklistát!
Támogatási alap
- Szívesen segítenél, de nincs pénzed, egy teljes coaching folyamatot megvásárolni?
- Szívesen áldoznál rendszeresen kisebb összeget a pedagógusok támogatására?
- Szívesen beállnál a cél mögé, de nincs konkrét pedagógus, vagy intézmény, akit támogatni szeretnél?
- Szívesen részt vennél te magad is egy önismereti folyamatban?
- Szívesen tanulnál biztonságosan alkalmazható, egyszerű relaxációs és mindfulness technikákat?
A Támogatási Alap segítségével ezekre mind lehetőséged nyílik!
A támogatói jegyek megvásárlásával a Támogatási Alapba tudsz pénzt befizetni. Az általad megszabott összeggel akár hosszú távon is biztosíthatod a pedagógusok mentális egészségének támogatását, ugyanis a Támogatási Alapban összegyűlt pénz elsősorban az alábbi célokra fordítható:
- Teljes coaching folyamatok finanszírozására, amit az általam felkeresett intézmények tanárai, vagy a korábban nálam jelentkező, várólistán lévő pedagógusok vehetnek igénybe.
- A saját finanszírozással hozzám érkező pedagógusok által kedvezményesen igénybevett szolgáltatások árának kiegészítésére.
Visszajelzés
Szeretnéd tudni, mire lett felhasználva a Támogatási Alapban összegyűlt pénz?
A Támogatási Alap segítségével megvalósuló tevékenységekről hamarosan rendszeresen frissülő információkat olvashatsz a weboldalamon. Ha az aktuális egyenlegen kívül más érdekességek, ingyenes anyagok is érdekelnének, illetve, ha elsőként szeretnél hallani a közelgő akciókról, újabb kezdeményezésekről, iratkozz fel már most a januárban induló hírlevelemre!
EGYEZTESSÜNK!
Ha vásárlás előtt szeretnél segítséget kérni, hogy melyik termékemet válaszd, vagy esetleg szeretnéd a logisztikai feladatokat átruházni rám, foglalj nálam időpontot egy ingyenes konzultációra, ahol mindezt átbeszélhetjük!